Rendhagyó énekóra

Alapítványunk több, mint 30 éve tevékenykedik zenei tehetséggondozás és képzés területén. 2019-ben megnyitottuk Tatán a Peron Tehetségközpontot, amely könnyűzenei oktatással foglalkozik. Az interaktív hangszer bemutatót a tatai Peron Tehetségközpont zenetanárai és képzett diákjai tartják, akik az oktatás mellett aktívan zenélnek.

A célunk, hogy minden diák kipróbáljon valamilyen könnyűzenei hangszert és megismerkedhessen a hangszerek szerepével a könnyűzenén keresztül. Ennek a célnak a megvalósulásához 45 perces alternatív énekórákat tartunk általános és középiskolai osztályoknak. Közvetett célunk, hogy a hangszersimogató órák hatására felkeltsük a diákok érdeklődését egy-egy hangszer iránt.

Az órák vidám hangulatúak, interaktívak és gyakorlatias szemléletűek, ahol a nap végén a diákok bevonásával közös játékra és zenélésre is sor kerül. A fiatalok megtapasztalhatják a közös zenélés erejét.

  • A célcsoportunk 7-18 éves korosztályig terjed.

  • A rendhagyó énekórákat nagyobb létszámú diákközönségnek is meg tudjuk tartani.

  • Egy rendhagyó énekóra 45 perces, és 5 zenetanár tartja.

  • Egy nap maximum 4 db rendhagyó énekórát tudunk megtartani.

A rendhagyó énekóra ára 100.000 Ft + Áfa, amely 1 db 45 perces órát tartalmaz. Több rendhagyó énekóra megrendelése esetén kérje ajánlatunkat.

A rendhagyó énekórák sikerét mutatja a Hangszert Neked című tatabányai turnénk, ahol 14 iskolát értünk el és 142 órát tartottunk meg.

A tatai Zenélni?Könnyű című turnénkon pedig 12 iskolában 62 tanórát tartottunk meg.

A diákoktól és tanároktól kapott visszajelzések alapján programunk rendkívül népszerű volt.

Az alábbi cikkben találnak részleteket a korábbi programról, ahol a Tehetségközpont intézményvezetőjével készült interjú olvasható:

https://poptanitas.blog.hu/2021/12/11/direkt_marketing_a_zenelesnek?fbclid=IwAR0gvpa6czQwWeiyIo4mWDT6q_DSY6KF58jzcbxjqQ02ZkDCcQ3rODZSwS8