Peron Music Tehetségprogram
ADOMÁNYOZZ MOST!
Támogasd a tehetségeket!
A Peron Music Alapítvány abból a felismerésből kiindulva, hogy segítse a szociálisan rászoruló, tehetséges, és motivált könnyűzene iránt érdeklődő fiatalokat, 30 éves fennállása alkalmából a Peron Tehetségközpont szakembereivel közösen elindítja Peron Music Tehetségprogramját, és ehhez kapcsolódóan zenei tehetségalapot hoz létre.
A befizetett adományokat és támogatásokat az alapítvány elkülönített bankszámlán kezeli.
A kuratórium a Peron Music Tehetségprogramot 2023 tavaszán hirdette meg pályázat formájában. A pályázati elbírálási folyamat két körös.
Az első körben a jelentkezők által beküldött pályázatokat a Peron Music Tehetségprogram szakemberei bírálják el. Az első körben a szakemberek a jelentkezés feltételeinek való megfelelést vizsgálják (hiánytalan űrlap, videófelvétel link, korosztály, hátrányos helyzet bemutatása)
A jelentkezés feltételei
- A programra a Peron Music Tehetségprogram által kiadott pályázati űrlap kitöltésével, és egy videofelvétellel (telefonos is jó) lehet jelentkezni.
- A programra 12-20 éves kor közötti fiatalok jelentkezhetnek.
- A programra való jelentkezés okának bemutatása
A második körben, az első körből továbbjutott pályázókat a Peron Music Tehetségprogram szakemberei behívják egy-egy személyes meghallgatásra. A meghallgatáson a pályázó bemutatja, hogy éppen hol tart zenei fejlődésében, és elbeszélget a szakemberekkel.
A támogatás feltételei
- A támogatott vállalja, hogy szerződést köt a Peron Music Alapítvánnyal egy tanulmányi évre.
- A támogatott vállalja, hogy az egy évet végig dolgozza, a programból nem lép ki menet közben.
- Támogatott folyamatosan megmutatja fejlődését a Peron Tehetségközpont rendezvényein, valamint félévi és évzáró koncertjein.
- Támogatott vállalja, hogy amennyiben a Peron Music Tehetségprogram delegálja, akkor koncerteken, fellépéseken, rendezvényeken fellépőként részt vesz.
- A program során a főtárgyi tanár mellett a Peron Tehetségközpont által biztosított mentor kíséri a támogatott munkáját.
- Előnyt élvez az a pályázó, aki dalszerzői és dalszövegírási képességeinek fejlesztését is célul tűzi ki.
A szakmai kuratórium a meghallgatás után dönt a pályázatokról. A kuratórium évente egy, maximum két alkalommal dönthet a pénzügyi-szakmai támogatásokról.
A támogatás minden esetben egy évre szól, és a kuratórium határozza meg a támogatás mértékét. A támogatás mértéke maximum 90%-os lehet.
Mit nyerhet a programban résztvevő tehetség?
- Pénzügyi támogatást a szakmai fejlődéshez
- Egy kiváló szabadidős elfoglaltságot
- Egy befogadó és elfogadó közösséget
- Szakmai fejlődés, előrelépést
- Mentori támogatást
- Előrelépést az önismeret és önbecsülés útján
- Egy célt, amelyért dolgozhat
- Fellépési, bemutatkozási lehetőséget
Hogyan lehet támogatni a Peron Zenei Tehetségalapot?
- Peron rendezvényeken adománygyűjtő dobozba helyezett készpénzzel
- A Peron Zenei Tehetségalap elkülönített számlaszámára való utalással
- Igény esetén támogatási szerződés megkötésével
A Peron Zenei Tehetségalap számlaszáma: 11740009-24106399
További információ:
Pap Tibor elnök
e-mail cím: tibor.pap@peronmusic.hu
Telefonszám: +36 20 437 8012