oktatóink


Árvai Krisztián Devon

elektronikus zene és zenei producer tanár, zenekari gyakorlatvezető

Zenei Producer, jelenleg a Black Nail Cabaret zenekar állandó zeneszerzője, producere.

12 éves korom óta foglalkozom elektronikus hangszerekkel. Ez az érdeklődés azóta is tart, napi szinten fedezek fel új dolgokat, tesztelek új hangszereket.
Hiszem azt, hogy ezt a 30 évnyi tapasztalatot át lehet adni a következő generációnak egy kurzuson keresztül, a hogyan helyett a miértekre helyezve a fókuszt. Meg tudom mutatni, hogyan lehet különböző elektronikus zenei műfajokban létrehozni önálló műveket, dalokat vagy dalkezdeményeket.

Ha valaki az elektronikus zenében látja a jövőjét, akkor ez a képzés egy műfajtól független, alapos áttekintést ad az elektronikus hangszerekről, ritmuselméletről, hangkép-elméletről, sound designról és a szükséges szoftverismeretről (Ableton, Bitwig, Logic Pro stb.), illetve fejleszti a kreativitást.

Ha úgy érzed, hogy sok a megválaszolatlan kérdés az önmegvalósítás folyamatában, akkor itt a helyed.

Hermann Tamás

énektanár, zenekari gyakorlatvezető

Zenei pályafutásomat 18 éve kezdtem. Akkor még csak zongorán kezdtem el tanulni, idővel ehhez csatlakozott az énektanulás. 11 éves korom óta részese lehetek az aktív magyar zenei életnek. Nagyon sok jó zenészt ismerhettem meg, és rengeteget tanulhattam tőlük.

Mindig motivált, hogy minél több zenésztől minél többet tanulhassak, hiszen a sok apró a részletből áll össze idővel az egyéni stílus és ezen apró részleteken keresztül lehet a leginkább mindenkire személyre szabni a tananyagot.

Célom, hogy minél több embert megszólítsunk a zene nyelvén és egy nehéz nap után a zenével szakadjunk ki a hétköznapi szürkeségből!

Járinka Erik

gitártanár, zenekari gyakorlatvezető

Kb. 13 éve kezdtem el gitározni, de a gitár iránti nagy szerelem nagyjából 8 éve kezdődött, amikor elmentem egy rockkoncertre és élőben hallhattam nagyon pörgös és kreatív gitárszólókat. Ez nagy hatást gyakorolt rám, és akkora tüzet adott, hogy a mai napig alig tudom letenni a gitárt.

Az a célom a gitároktatással, hogy legalább egy kis szikrát át tudjak adni abból a tűzből, amit én kaptam pár évvel ezelőtt, mert hihetetlen nagy megnyugvást és örömöt tud adni a zene akár egy rossz nap után is.

Sirkó Martin

dobtanár

13 éve kezdtem el dobolni, 11 éve zenélek aktívan.

Ez idő alatt számos zenekarral együtt játszva, újabb és újabb stílusokban próbálhattam ki magam, színes közönség előtt, Európa minden táján.

Doboktatással 4 éve foglalkozom, célom, hogy azt az energiát és boldogságot, amit a dobolás nyújt nekem, át tudjam adni mindazoknak, akik ezt a hangszert választják.

Tóth Adrián

zongoratanár

"Ahol a szavak elfogynak, ott kezdődik a zene... A zene olyan nyelv, amely nem beszél konkrét szavakkal. Érzelmekben beszél" – Keith Richards

Tanulmányaimat, klasszikus és könnyűzene zongoraművészként a nagyváradi Zenei Líceumban majd Népművészeti Iskola/Pedagógia és zongoraművész szakon végeztem, ezt követően (Románia) Bukarestben atesztáltam és előadóművészi "A" kat. oklevelet szereztem.

Képzett, elhivatott és lojális zongorista, billentyűs, zenész, zeneszerzőként, zeneelméletet és zongorát oktatok, több mint 35 éves tapasztalattal a show-bizniszben, és körülbelül 10 éves oktatási/korrepetálási tapasztalattal melyből 7 évet Angliában tanítottam magán tanárként, különböző korú és tudás szintű embereket.

Az évek során, kidolgoztam és továbbfejlesztettem egy könnyű, nagyon hatékony módszert arra, hogy megismertessem tanítványaimmal a zene varázslatos világát és annak elméletéti részét.

Mivel mindig is zenét szerettem volna tanítani, teljesen a helyemen érzem magam, függetlenül attól, hogy egyre növekvő terheket és megpróbáltatást jelent napjainkban ez a hivatás. Ebben segít az az attitűd, amit tanáraimtól vettem át; miszerint a tanítás olyan művészet, ami túlmutat a tudásátadáson, fő célja a személyiségfejlesztés és –fejlődés, a tanulás pedig egy életen át tartó utazás és tapasztalás… 

Zsiborás Márton

basszusgitár tanár

13 éve van hangszer a kezemben, ebből 8 éve foglalkozok basszusgitárral. Megfordultam országszerte mindenféle színpadon a kis kluboktól a nagyszínpadokig, a színháztól a jazz big bandig. Szeretem a műfaji diverzitást, a jazztől a punkon át a progresszív metálig játszottam különféle produkcióban. Leggyakrabban a tatai *Quack* zenekar basszusgitárosaként állok színpadra.

Kiváló zenészektől tanulhattam a Kőbányai Zenei Stúdióban és a tőlük szerzett tudást és saját tapasztalataimat szeretném átadni a diákoknak. Célom a hangszer és a zene iránti szeretet ápolása és hogy mindenki jól érezhesse magát a színpadon.

Balogh Péter

gitár tanár, zenekari gyakorlatvezető

10 év hangszeres tapasztalattal és zenei rutinnal a hátam mögött, gitárosaként állok a zenélni vágyók rendelkezésére.

Célom, hogy a tanítással hozzájáruljak a hazai zenészközösség építéséhez.

Szeretek modern dolgokat alkotni, játszani és tanítani.

Nagyon fontos számomra, hogy zenélhessek, és a zene bármilyen terén tevékenykedjek. Örömmel tölt el, ha bárki, aki szembejön az életemben, az zenél, vagy imádja a zenét. Ha kedvet kaptál a gitározáshoz, fordulj hozzam bizalommal!

Galambos Zoltán

zongora, szintetizátor, popzeneszerzés, zeneelmélet és hallásfejlesztés tanár

7 éves koromban kezdtem zongorázni és énekelni a Magyar Rádióban, ahol az általános iskola végéig tanultam.
1987-ben felvettek a Bartók Béla Szakiskola Jazz-zongora, majd 1990-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-zeneszerzés szakára. Itt szereztem diplomát zeneszerzésből, hangszerelésből és pedagógiából 1994-ben.

Tanáraim olyan kiemelkedő klasszisok voltak, mint Gonda János, Szakcsi Lakatos Béla, Binder Károly, Friedrich Károly, Gőz László és Borbély Mihály, illetve Faragó Béla és Barabás Árpád, akiktől klasszikus zeneszerzést tanultam az egyetemen.

A hazai popszakmába 1987-ben kerültem a Szigeti Ferenc által alapított Kenguru együttes billentyűseként, majd rövidesen saját rockzenekart alapítottam JAM néven, amelyben frontemberként én írtam és hangszereltem a dalokat, valamint billentyűztem is.
Ebben az időben fedezett fel a szakma, amelynek köszönhetően elindult a produceri pályafutásom.

A következő évtizedekben producerként, hangszerelőként, billentyűsként, vagy vokalistaként volt szerencsém együtt dolgozni korábbi példaképeimmel, a korosztályom előadóival, és a fiatal generáció kiemelkedő alakjaival is, úgy stúdióban, mint élő koncerteken. Alapítottam saját zenekarokat, írtam és hangszereltem megrendelésre dalokat, zenei rendezője voltam számos albumnak, építettem két hangstúdiót, dolgoztam két Megasztárban, valamint független lemezkiadó, és koncertszervező cégem is volt.

Gimnáziumi éveimben országos tehetségkutató versenyt nyertem saját kompozícióim előadásával, Arany Zsiráf díjas hangmérnök, és Arany Nyíl díjas billentyűs vagyok.

Szakmai tapasztalataim:
Szigeti Ferenc, JAM, Moralisa, DÁMA, Mester és Tanítványai, Bodrogi András, Hip Hop Boyz, Lerch István, Zorán, Presser Gábor, Karácsony János, Solti János, Somló Tamás, Jamie Winchester&Hrutka Róbert Band, Kozsó, Shygys, Bestiák, Picasso Branch, AKT, Pierrot, Manhattan, Delhusa Gjon, Cotton Club Singers, Roy&Ádám, Rúzsa Magdi, Rhani Krija (Sting zenekar), Petőfi-játék (zenés darab).

Jelenleg egy nemzetközi zenei produkció létrehozásán dolgozom, Hrutka Róbert zenekarában és produkcióiban játszom billentyűsként, a SET - School of Entertainment & Technology médiaiskolájának tanáraként popzeneszerzést, remixkészítést és alkalmazott zenét tanítok, valamint havi rendszerességgel készítek zeneelméleti oktatóvideókat a Magyar Producer Workshop számára.

Körtvélyesi Ákos

dobtanár

Több mint tíz éve dobolok, már gyerekkoromtól kezdve foglalkoztatott a zene. Az ütőhangszeres alapképzés után egy kis idő zenetanulás nélkül maradt, de nem sokkal utána visszatértem ahhoz, amit igazán szeretek csinálni.

Az évek folyamán több zenekarban játszottam, különböző műfajokban. Most, hogy végeztem a tanulmányaimmal, a tanításban keresem az új kihívásokat, és a zenélés nyújtotta örömet.

Ruska Péter

szakmai vezető, gitártanár

15 éve gitározom és 10 éve zenélek aktívan a legváltozatosabb produkciókban. Az elmúlt 10 évben sok helyen volt szerencsém koncertezni a legkisebb színpadtól kezdve a 22.000 fős helyszínekig, és jelenleg is országosan ismert zenekarokkal dolgozom.

Gitároktatással 7 éve foglalkozom aktívan, mely során az egyik legfontosabb feladatomnak a zene megszerettetését tartom a diákokkal.

Azért érdemes a Peron Tehetségközpontban tanulni, mert a lehető leghitelesebb, aktívan zenélő, nagy tapasztalattal rendelkező oktatóktól szerezhetjük meg a tudást, ami a hobbizenétől a profi szintekig egyaránt az egyik legfontosabb kitétel.

Szabó Fanni

énektanár

Énekes, dalszerző, szövegíró. A NISA frontembere.

Gyermekkorom óta körbevesznek a művészetek. Belekóstoltam a színházba, a táncművészetekbe, ma is aktívan írok, szerzek dalokat és festek.

Tanárként igyekszem a diákokkal személyreszabottan foglalkozni, inspirálni és önkifejezésre, kitartásra bátorítani őket. Szeretném segíteni kreativitásuk szabad megélését.