FELHÍVÁS

Meghirdetés: Jellemzően 6 hónappal a rendezvény előtt hirdetjük meg a tehetségkutatókat saját social média oldal és esemény segítségével.

Jelentkezés: Online jelentkezési felület kitöltésével, amely az alábbiat tartalmazza

  • egy youtube vagy egyéb link (max. 3 dal)
  • a nevezésekben csak saját szerzeményeket fogadunk el, amelyeknek még nincs kiadói változata, országosan terjesztett megjelenése
  • a program amatőr zenekarok számára szól, tehát nem jelentkezhetnek rádiós és kiadói múlttal rendelkező zenekarok (a saját kiadás és a helyi lokális médiumokban való megjelenés még nem kizáró ok)
  • nem fogadhatjuk el olyan zenekarok jelentkezését, akik az NKA Hangfoglaló Program induló zenekari alprogramjának támogatottjai voltak.
  • a szerzemények közül legalább egynek magyar nyelven kell elhangoznia

Kiválasztás: A jelentkező zenekarok közül előzsűrizés keretében, a döntőn is használt szempontrendszer és pontozás segítségével kiválasztjuk a fesztiválon (döntőn) fellépő 10-14 zenekart.

Döntő: Élőben előadott 15 perces (max. három dal) minikoncert

  • A szervezők számára el kell juttatni a dalok szövegét, amelyet a zsűri megkap nyomtatott formában
  • A tatabányai döntőbe jutó zenekarok nevezési díjat fizetnek, a külhoni döntők jelenleg díjmentesek

Szempontrendszer és pontozás:

  • hangszeres tudás (10 pont)
  • szöveg (10 pont)
  • egyediség, eredetiség törekvései (20 pont)
  • összkép megítélése (10 pont)

A zsűribe válogatott szaktekintélyek a produkciók előnyeit és hátrányait elemzik, segítve ezzel a produkciók szakmai továbblépését. A zenekarok előnyeit a zsűri a szóbeli értékelésen emeli ki, valamint tanácsokat ad a hátrányok leküzdésére. A szóbeli értékelés a produkciók végén általánosan, a díjazás után zenekarra szabottan, részletezve történik.

A végleges sorrend és díjazás a pontozás összesítése utánkonszenzussal alakul ki.

Díjak: a Peron Music Tehetségkutatón fellépéseket, hangfelvételt, zenei kiegészítőket, videoklipet, média támogatást, és zenei/hangszeres fejlesztési lehetőségeket lehet nyerni. A tatabányai döntőről nevezési díj nélkül lehet bekerülni Paksra és Balatonboglárra a tehetségkutatóra, illetve az Öröm a zene Tehetségkutató döntőjébe is.

Zsűritagok: Az állandóság és a folyamatos változás is jelen van a zsűri kiválasztásában. A szakmai zsűri tagjai zenekiadóktól, szervezőirodáktól, rádióktól, hangstúdióktól érkeznek, illetve neves zenészekkel, zenepedagógusokkal egészülnek ki. A zsűritagok kiválasztásánál fontos szempont a függetlenség és pártatlanság. Olyan zsűritagot választunk, aki képes megfogalmazni és megerősíteni a zenekar előnyöstulajdonságait, és a fejlődés érdekében javaslatokat fogalmaz meg.

Előkészítő dokumentumok

Zsűri kisokos:

A zsűri kisokos a zsűritagok számára ad tájékoztató jellegű információkat. A kisokos tartalmazza a zenekarok fellépési sorrendjét, a program menetrendjét, információt a zenekarról (név, tagok, hangszerek, pályakép leírása, eredmények, honnan érkezett..) röviden. A kisokost a házigazda szervezet állítja össze a rendelkezésre álló információkból, majd a zsűritagoknak eljuttatja a rendezvény előtt.

Zenekari kisokos:

A zenekari kisokos a tehetségkutatón fellépő zenekar számára nyújt tájékoztatást, amely a következő információkat tartalmazza:

  • a nap menetrendje beállásokkal, fellépésekkel
  • az öltözők beosztása, használata
  • technika feltételek, színpadi lehetőségek
  • közeli étkezési lehetőségek, hangszerboltok

A kisokost a házigazda szervezet állítja össze, majd kiosztja a zenekaroknak a rendezvény előtt.

Díjak:

  • Öröm a Zene-döntő: A tehetségkutató nyertese bekerül az Öröm a Zene tehetségkutató döntőjébe, ahol a fődíj 2,5 millió forintos lemezfelvétel a Hangfoglaló induló előadói program jóvoltából
  • Újfalusi Gábor díjat kap egy fiatal, a jövő számára ígéretes könnyűzenei tehetség
  • hangszeres eszközök, kiegészítők
  • hangfelvételi lehetőség stúdiókban
  • Live Session videóklip készítés minden fellépőről a rendezvényen
  • fellépések (klubok, fesztiválok, stb...)
  • fejlesztő programok
  • rádiós és televíziós szereplések